Annak, hogy ilyen sokáig nem volt új bejegyzés, két prózai oka is van, az egyik a fényképezőgépem betegeskedése (hála a jó égnek azóta megjavult), valamint egy új váratlan lakónk lett Jani személyében.

Janival még januárban találkoztam az utcán, feltűnt, hogy a mínuszokban semmi keresnivalója nincs ott. De mivel ismeretlenek voltunk egymás számára, nem tudtam, mennyire lenne jó ötlet beinvitálni őt a lakásunkba. Gondoltam, hazaugrok egy kis elemózsiáért, és ha még mindig ott lesz a járda szélén, akkor behívom. 

Nem tűnt el, könnyedén felsegítettem, és bementünk.Szerintem kölcsönösen tartottunk egymástól. Egy kicsit. Aztán az orvosi kivizsgálás után elkezdtünk ismerkedni, és nem kellett hosszú időnek eltelnie ahhoz, hogy nagyon megkedveljük egymást. Sőt, azóta társa is lett Miki személyében.

Sosem gondoltam arra, hogy albínó patkányt tartsak kisállatként, pedig az egyik legjobb döntésünk volt, hogy befogadtuk Janit - egy kis selymes szőrű energiagombóc, jó volt látni, ahogy lassacskán elfogad minket és kiteljesedik. Reggel és este ezerrel megy a játék, a karjainkon való rohangászás, őrült szaglászás. Mikivel a pihiidőben tudnak összebújni, egymást tisztogatni, no meg játszani, néha kicsit birkózni. Miki még pötty, de szépen fejlődik, és jól kijön a helyiekkel.

Ez a két kis hófehér szőrcsomó persze nem kerülhette el, hogy ne váljanak fotótémává:

Pár "művészi akt":

És egy rajz: 

A virágok a hozzám közel állók szimbólumai.